1Úton nemzetközi zarándoknap lesz a békéért augusztus 13-án. Öt országban zarándokol majd mintegy húszezer ember. A szervezők felhívják rá a figyelmet: az ima már korábban is békét teremtett Európában, így ez ismét megtörténhet.

A Közép- és Kelet-Európát egybeölelő Máriaúton évente sok zarándok jár, hogy megoldást találjon élete problémás ügyeire, feszegesse határait, kiszakadjon a hétköznapokból vagy éppen hálát adjon a sorsa alakulásáért. A csatlakozók száma növekszik, nem véletlenül: egyre többeket mozgat meg a közösségi élmény, a közös célért való tenni akarás. Sok emberben megfogalmazódik a cél, hogy a szabadidejét valamilyen lelki tartalommal töltse meg.

Már kilencéves hagyomány, hogy Nagyboldogasszony ünnepe környékén, idén augusztus 13-án, ezrek indulnak el az 1Úton rendezvény keretében mindig valami nagy, szinte mindenkit érintő témáért ajánlva fel a nap fáradságát, áldozatát, örömét és imádságát. Idén különösen kiemelt jelentősége van, hogy a térség zarándokai közösen vágjanak neki az útnak. Az „1Úton – Nemzetközi Zarándoknap a Békéért” középpontjában ezúttal ugyanis a béke áll, amelynek eléréséhez akár a közös imádság is hozzásegíthet. Öt országban, a Máriaút mintegy 150 szakaszán indul egynapos gyalogos zarándoklat a békéért, amelyhez akár húszezer ember is csatlakozhat.
„A szomszédban elhúzódó háború van, mindannyian érezzük káros, nyomasztó hatását. A háború a halál, a gonosz műve. A béke az élet. De mit tehetünk mi a békéért? Nagyon is sokat. Nem a háború a béke eszköze, hanem a megértés és a szeretet, amit az ima segít megteremteni. Ha sokan imádkozunk, hogy szűnjön meg a szükségtelen vérontás, annak lesz hatása – mondja Galgócziné Szabó Zsófia, a Mária Út Egyesület koordinátora. – Ben Gurion mondta, amikor megalakult Izrael állama, a második nagy háború után, hogy »A csoda realitás«.” – teszi hozzá Dr. Szabó Tamás, a Mária Út Egyesület elnöke.

Nem először segítene az imádság
Hogy a békét akár a közös imádság is elhozhatja, arra több történelmi példa is akad. Ausztriát például az oroszok ugyanúgy elfoglalták 1945-ben, mint Magyarországot. Ekkor az osztrák nép imahadjáratot indított, hogy szabadok legyenek. Csodák csodája, az orosz csapatok 1955-ben kivonultak, és Ausztria örök semlegességet fogadott.
Vagy egy másik példa: 1858-ban Scitovszky János bíboros, esztergom-budapesti érsek Pozsonyból harmincezer zarándokkal indult imádkozva Mariazellbe, hogy megszűnjön az osztrák elnyomás, és békesség legyen. A hatalom félt, de az osztrák nép lelkesen, szeretettel fogadta a zarándokokat. Rövid idő múlva aztán enyhült az elnyomás, és 1867-ben a kiegyezéssel létrejött a Monarchia, ami mindkét népnek nagy felvirágzást hozott egy ideig.
Minden zarándokszakasz kínál valami pluszt, ami igazodik a helyi közösség, az érintett terület lelki életéhez. Csatlakozni szinte bárhol, bármikor lehet: az 1Úton Nemzetközi Zarándoknap egyik célja megmutatni, hogy itthon is lehet zarándokolni, mély tartalommal töltve meg a természetben eltöltött időt. Hogy melyik útvonal esik hozzánk a legközelebb, és hogyan jelentkezhetünk, arra minden választ megtalálunk a zarándoknap honlapján.

„Te is tegyél valamit, hogy béke legyen: áldozd rá ezt a napot, gyere el, zarándokoljunk, imádkozzunk együtt. Várunk, gyere el velünk augusztus 13-án. Áldozzuk fel ezt a napunkat, hogy béke legyen!” – zárja Dr. Szabó Tamás.

(tudas.hu)


A Budapest rovat további hírei

Elindult az érettségi időszak: több mint 142 ezer diák vizsgázik országszerte.
Magyarország egyetlen célját sem adja fel! A 2025-ös és a 2026-os költségvetésben végigviszünk mindent, amit Magyarország miniszterelnöke az évértékelő beszédében meghirdetett! – írta Nagy Márton...
Mintegy 62 ezren tesznek érettségi vizsgát az elkövetkezendő hetekben, köztük 28 ezer végzős diákkal, akik az érettségi bizonyítványt is meg fogják kapni – ismertette a Kulturális és Innovációs...
Május 1-je idén négynapos hosszú hétvégére esik, ám ebből mindössze egy nap van, amikor a boltok általános szabály szerint zárva tartanak. Mutatjuk, mire számíthatunk az üzletek, piacok, posták és...
2025 első negyedévében közel 3,2 millió vendég érkezett a magyarországi szálláshelyekre, 8,4 százalékkal több, mint 2024 azonos időszakában. A vendégek összesen közel 7,3 millió vendégéjszakát...
A magyar nyelv és irodalom, valamint a magyar mint idegen nyelv tárgyak írásbeli vizsgáival kezdődik a 2024/2025-ös tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszaka május 5-én – közölte az Oktatási...
Humanoid robotok gyártása kezdődhet Magyarországon, az autóipar bevonásával – erről beszélt Palkovics László kormánybiztos egy interjúban. Az emberszerű robotok gyártása mellett az önvezető autók...
Az élelmiszerek árcsökkentése, a bankszektorban és a telekommunikációs szektorban a díjemelések megállítása után most a biztosítókon van a sor – közölte Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a...
Megelégelték a vasutasoknak a rendszeres bántalmazást, határozott jogi és erős rendőri védelmet követelnek az utasok egyre durvább támadásai ellen – közölte a Vasutasok Szakszervezete szerdán az...
A kormány döntést hoz arról, hogy Ferenc pápa temetésének napját nemzeti gyásznappá nyilvánítja – mondta a kormány.hu-nak a pápa halálhíre kapcsán Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes hétfőn, írja...

A címlapról

Elindult az érettségi időszak: több mint 142 ezer diák vizsgázik...
Magyarország egyetlen célját sem adja fel! A 2025-ös és a 2026-os...
Mintegy 62 ezren tesznek érettségi vizsgát az elkövetkezendő...
Május 1-je idén négynapos hosszú hétvégére esik, ám ebből mindössze...
2025 első negyedévében közel 3,2 millió vendég érkezett a...
A magyar nyelv és irodalom, valamint a magyar mint idegen nyelv...

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.